#Közös Ország Mozgalom

Gulyás Márton és a Partizán új ösvényen: „Na, ebből mi lesz?”
 

Gulyás Márton és a Partizán új ösvényen: „Na, ebből mi lesz?”

Rendszerkritikus aktivisták csoportjából "baloldali butikmédiává" vált a járvány ideje alatt a Partizán. Lehet is összefüggés a korlátozások és a tartalmi átalakulás közt: a nagyrészt színházi emberekből álló csapat itt tudta kiélni kreativitását, az otthonukba zárt embereknek pedig volt idejük a végtelen beszélgetésekre. Miből él meg egy videós műhely? Mi köze az újságíráshoz? És mit keres benne Gajdics Ottó?











Az MSZP jelöltje győzheti le a Fideszt Miskolcon
 

Az MSZP jelöltje győzheti le a Fideszt Miskolcon

A szocialista Varga László egy hajszállal esélyesebbnek tűnik, ugyanis nagyobb arányban tudja integrálni az ellenzéki szavazókat, mint a Jobbik jelöltje. De Miskolcon, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. számú választókerületében idén is háromesélyes a verseny, ahogy 2014-ben volt.

Tóth Richárd Tóth Richárd


Az Együtt jelöltje legyőzheti a Fideszt a XVI. kerületben
 

Az Együtt jelöltje legyőzheti a Fideszt a XVI. kerületben

Ehhez azonban az kell, hogy egyedüli kihívó legyen. Amire van esély, ugyanis Karácsony Gergely nemrég azt mondta, fontos körzetekben lesznek még visszalépések a következő napokban. Szatmáry Kristófot Vajda Zoltán legyőzheti, a DK-s Nemes Gábor csak megközelítheti.

Tóth Richárd Tóth Richárd






Dömsödi Gábor szorongathatja meg a Fideszt Nógrádban
 

Dömsödi Gábor szorongathatja meg a Fideszt Nógrádban

A Salgótarján központú Nógrád 1-es számú egyéni választókerületben négy éve tíz százalékkal nyert a Fidesz és Becsó Zsolt. Most testvére, Becsó Károly indul, de visszalépésekkel és koordinációval közel lehet hozzá kerülni. A Közös Ország Mozgalom legújabb kutatását a hvg.hu ismerteti.

Tóth Richárd Tóth Richárd

Szinte lehetetlen legyőzni a Fidesz bukott miniszterét
 

Szinte lehetetlen legyőzni a Fidesz bukott miniszterét

Hende Csabának azért kellett távoznia a honvédelmi tárca éléről, mert Orbán szerint túl lassan épült a kerítés. De nem engedték el a kezét, könnyen újrázhat. A Fidesz jelöltjéhez helyben a Jobbik lehet a legközelebb. A Közös Ország Mozgalom legújabb kutatását a hvg.hu ismerteti.

Tóth Richárd Tóth Richárd